69' SixtyNine
A 69’ Sixty-Nine labdarúgócsapata 2009-ben alakult meg. Emellett ötödik helyezést értek el a Székelyudvarhelyen megrendezett XXII. A XXIII. Hajrá Sixtynine!
A KEK-re érkező gárda olyan játékosokból áll össze, akik már jól ismerhetik egymást, hiszen régóta együtt kergetik a labdát. A Budapestre utazó keret tagjai: Hegyi Zoltán, Szőcs Barna (kapusok), Kovács Attila (csapatkapitány), Márton Csongor, Gergely Tamás, Miklós Sándor, Rózsa Árpád, Bíró Attila és Hegyi Árpád. A gárda legnagyobb sikereit az elmúlt időszakban érte el. 2011-ben egészen az első helyig meneteltek a Kolozsváron megrendezett Magyar Egyetemek és Főiskolák Közötti Bajnokságon, ahol ráadásul még a két különdíjat is megszerezték két kategóriában: a legjobb kapus Hegyi Zoltán, míg a gólkirály Gergely Tamás lett. Erdélyi Labdarúgó Diákkupán (ELDK), szintén ötödikek lettek a II. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján, míg a tavalyi KEK-en a kilencedik helyre futottak be. Erdélyi Labdarúgó Diákkupán épphogy lemaradtak a dobogóról, itt negyedikek lettek. Idén pedig az 5.dik helyen végeztek!
Egy titokban tartott BBS elleni döntetlen, illetve az Árnyék csapatától elszenvedett vereség nyertünk 3-1re a Visszhang Kispalyas Labdarugo Bajnoksag 23. fordulójában a Hargita csapata ellen. Nehézkésen, de behúztuk.
Gólszerzők: Antal Szilamér, Bikfalvi Marton es Bottyán Lóránd.
10/03/2016
:)
Büszkeségre ad okot, hogy barátunk, csapattársunk a Nőileg magazinnak adott interjút, igaz nem a floorballról hanem az uszodai etikettről.
A teljes cikk elolvasható a Nőileg márciusi lapszámában.
Hajrá Zsolti!
08/03/2016
Kiváló összeállítást készített a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK)-ról Magyarország leglátogatottabb sport-weblapja, a Nemzeti Sport Online - VIDEÓ! :)
Futsal: a torna, amely egy zárthelyinél is fontosabb – videó - NSO A döntő után százak torkából zúgott a Székely Himnusz
04/03/2016
:)
69' SixtyNine
http://kek.elte.hu/sixty-nine-kolozsvar/
Ha tetszenek képeink, lájkoljátok oldalunkat!
https://www.facebook.com/karpatmedenceikupa/
04/03/2016
Sorsolás :)
03/03/2016
Elindultunk :) KÉK Budapest
02/03/2016
KEK Budapest :)
Sixty-Nine, Kolozsvár Sixty-Nine, Kolozsvár Azt javasoljuk, vigyázzon, aki a Sixty-Nine útjába kerül, mert a kolozsváriaknál dacosabb csapat aligha lesz a 2016-os KEK-en. Nincs is annál bosszantóbb ugyanis, amikor a csapat a torna során egyetlen vereségét a döntőben szenvedi el, ráadásul olyan csapat ellen, akit a csopor…
Visszhang Kispalyas Labdarugo Bajnoksag 18. forduló:
69` Sixty-Nine vs Next Time 5-2
Gólszerzők: Antal Szilamér (2), Bence Máté, Bikfalvi Marton illetve Barna Pákai
Visszhang Kispalyas Labdarugo Bajnoksag 19. forduló:
SzögLETT vs 69` Sixty-Nine 2 - 6
Gólszerzők: Barna Pákai (2), Antal Szilamér, Turzai Zsolt Zsolt, Laca Szalontai, Bikfalvi Marton
Visszhang Kispalyas Labdarugo Bajnoksag 20. forduló:
Fordulatokban bővelkedő találkozón 3-3-as döntetlent játszodtunk a Tiffosi csapata ellen. Mindkét csapat nyíltan, támadó szellemben futballozott így rendkívül élvezetes volt a játék, amely ismét több jó teljesítménnyel párosult
A döntetlennek köszönhetően továbbra is megmaradt az 1 egységnyi külömbség a két csapat között.
69` Sixty-Nine vs Tiffosi 3 - 3
Gólszerzők: Turzai Zsolt (2), Bottyán Lóránd
17/12/2015
Az őszi szezon utolsó két fordulójában elért győzelmeinknek köszönhetően (69 SixtyNine - SM Golisszimó 4-3 illetve Wolves - 69 SixtyNine 3-7) és az előttünk lévő Kolozsvári GÓBÉK csapatának a botlása következtében a tavaszi folytatást a 2-3 helyről varjuk (csak a jobb gólarányuknak köszönhetően előznek meg minket)...nincs megállás, mert hétvégén már az Erdélyi Labdarúgó Diákkupa - ELDK-n szerepelünk.
Hajrá 69 SixtyNine!
A Visszhang Kispalyas Labdarugo Bajnoksag 13. fordulójában egy nagyon fontos rangadót következett a 2. helyezett Kolozsvári GÓBÉK csapata ellen.
A végig kiélezett összecsapáson végül sikerült megszerezzük a 3 pontot, így 2 pontra faragtuk a hátrányunkat.
Kolozsvári Góbék vs 69 SixtyNine 2 - 3
Gólszerzők: Csíki Szilárd (2), Antal Szilamér
Csütörtökön is egy igazi rangadó van kilátásban. A negyedik helyezett SM Golisszimó csapatával játszunk. Egy győzelem esetén 3 pontos előnyre tennénk szert a bajnoki tabellán az ellenfelünkkel szemben.
Hajra 69` Sixty Nine
Click here to claim your Sponsored Listing.
Category
Website
Address
Oradea
Alerts
Be the first to know and let us send you an email when 69' SixtyNine posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.