K-Monitor

K-Monitor

Megosztás

Technológiával, tudással és részvétellel
a korrupció ellen. A K-Monitor korrupcióellenes civil kezdeményezést 2007-ben lelkesedésből hoztunk létre.

Meggyőződésünk, hogy elfogadhatatlan, hogy képviselőink visszaélnek hatalmukkal és sajátjukként kezelik közös vagyonunkat. Azért dolgozunk, hogy a közvagyon ne korrupt politikusok és haverjaik zsebében landoljon. Szakmai anyagaink bemutatják, miként működhetne jól Magyarországon a lobbizás, a közbeszerzések, a pártok finanszírozása, vagy éppen a bejelentők védelme. Ha szükséges, perre megyünk azokért az adatokért, amiket az állam rejtegetni próbál. Valljuk, hogy az információs technológia fejlődése elősegíti az elszámoltathatóbb kormányzás és egy demokratikusabb társadalom létrejöttét. Kik vagyunk? - http://www.k-monitor.hu/rolunk

07/10/2026

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Tanácsnak (vagyis a tagállamok vezetőinek), hogy teljes egészében oldja fel Magyarországon a jogállamisági feltételrendszerhez fűződő korlátozásokat, mivel a jogállamisági hiányosságok már nem veszélyeztetik közvetlenül az uniós költségvetést. Ha a Tanács elfogadja a Bizottság javaslatát, az azt fogja jelenteni, hogy Magyarország újra hozzáférhet a három kohéziós operatív program forrásaihoz. Részletes elemzésünkben megmutatjuk, hogy a kormány valójában mennyire teljesít***e a vállállásait és hol számíthatott a Bizottság jóindulatára.

A K-Monitor részéről értékeljük az eddig tett reformokat, üdvözöljük, hogy az EU-s források hozzáférhetővé válnak, ugyanakkor továbbra is figyelemmel kísérjük, hogy a most elfogadott szabályok a gyakorlatban is betöltik-e azt a szerepet, amelyet a Bizottság értékelése tulajdonít nekik.

A részletes elemezés linkje a kommentek közt található.

Kép: Fortepan

07/10/2026

A Válasz Online podcastjának vendégei voltunk, ahogy a K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara közös kutatásáról beszélgettünk Élő Anita szerkesztővel és Dr. Szécsényi-Nagy Balázzsal, a MOK felügyelőbizottságának elnökével. Felmérésünk szerint a hálapénz klasszikus, borítékos formája ugyan visszaszorult, ám a rendszerben továbbra is jelen vannak a különféle informális korrupciós formák és a kapcsolati tőkével való visszaélés, illetve az ellátás magánegészségügybe való terelése is súlyos kockázatot hordoz.

🎙️ A boríték eltűnt, a hálapénz maradt – így él az informális korrupció az egészségügyben. Adás a kommentek között!

A K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara közös kutatása szerint a hálapénz klasszikus, borítékos formája ugyan visszaszorult, ám a rendszerben továbbra is jelen vannak a különféle informális korrupciós formák és a kapcsolati tőkével való visszaélés, illetve az ellátás magánegészségügybe való terelése is súlyos kockázatot hordoz. A Válasz Extra vendége Léderer Sándor, a K-Monitor társalapító ügyvezetője és Szécsényi Nagy Balázs, a Magyar Orvosi Kamara ellenőrző bizottságának elnöke. Az adás a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készült.

07/10/2026

Németországban nagy vitákat váltott ki, hogy a szövetségi kormány egy átfogó megszorítócsomag keretében korlátozni tervezi a közérdekű adatokhoz hozzáférést.

A tervezett megszorítócsomag azonban nem egyedülálló Európában. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés aktuális kihívásait október végén újságírók és kutatók vitatják meg Berlinben.

A kerekasztalbeszélgetésen Alexander Fanta (Follow the Money), Daniel Drepper (Otter News & Netzwerk Recherche), Viktoria Kraetzig (Humboldt-Universität zu Berlin) mellett a K-Monitor ügyvédje, Molnár Noémi Fanni is részt fog venni. A beszélgetést Neus Vidal Marti (Seek Initiative) fogja vezetni.

05/10/2026

🗺️ Megújult a PARTIMAP főoldala!

Új külső, új tartalmak, megújult súgó, és közben a háttérben is folyamatosan dolgozunk azon, hogy a PARTIMAP még könnyebben használható és még többféle közösségi projekthez alkalmazható legyen.

Az új főoldalon mostantól még egyszerűbben megtalálod, amit keresel:
👉 kipróbálhatod a demo kérdőíveinket,
👉 megismerheted, hogyan működik a PARTIMAP,
👉 körülnézhetsz a megújult súgóban,
👉 olvashatsz a részvételi módszertanról és projekttervezésről,
👉 és megnézheted azt is, milyen projektekben használták már az alkalmazást.

És ez még csak a kezdet 👀

A fejlesztések a háttérben továbbra is zajlanak, október közepén pedig megmutatjuk, mi készült el a nyári fejlesztési kör eredményeként.

Addig is: nézz körül az új főoldalon! 💙

05/10/2026

A hálapénz visszaszorítása fontos fordulat volt a magyar egészségügyben, de önmagában nem t***e átláthatóbbá és igazságosabbá a rendszert – ez rajzolódik ki a K-Monitor és Magyar Orvosi Kamara közös kutatásból, amelyről a Másrészről című műsorban beszélgetettünk Rózsa Péter műsorvezetővel és Kunetz Zsombor orvossal, egészségügyi elemzővel. A felmérésében csaknem kétezer orvos mondta el véleményét az egészségügy működéséről. A válaszokból a szakdolgozók rossz anyagi helyzete mellett a teljesítménymérés hiánya, az átláthatatlan vezetőkiválasztás, valamint az állami és a magánellátás rendezetlen kapcsolata rajzolódott ki súlyos problémaként. Léderer Sándor a beszélgetésben elmondta, hogy nem halasztható tovább az egészségügy reformja, különben visszafordíthatatlan lesz az ágazatban zajló spontán privatizációs folyamat.

A beszélgetés linkje a kommentek közt található.

04/10/2026

Politikai kapcsolatokról számoltak be orvosok az egészségügyi beszerzéseknél

Az egészségügyi korrupciós kockázatok a beszerzéseknél is megjelenhetnek derült ki a K-Monitor és a MOK közös kutatásából. Azoknak az orvosoknak, akiknek rálátásuk van a beszerzési döntésekre, 66 százaléka szerint a kiválasztott cégeknek gyakran vannak politikai vagy egyéb kapcsolataik.

Közben mindössze 25 százalék gondolja úgy, hogy a beszerzéseknél figyelembe veszik az orvosok szakmai visszajelzéseit. 87 százalék találkozott már olyan helyzettel, amikor a beszerzett eszközök minősége rontotta a munkavégzés vagy a betegellátás színvonalát.

A kutatás további eredményei a K-Monitor blogján olvashatók. Link az első kommentben!

01/10/2026

Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas ugrás Magyarország számára. Felkerült az Országgyűlés honlapjára az első valóban digitális rendszerben tett vagyonnyilatkozat. Évtizedes mulasztást törlesztett azzal a kormány, hogy átlátható, kereshető és adatbázisként is elérhető módon történik mostantól az országgyűlési képviselők, politikai felsővezetők és más magas állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzététele. Biztatjuk a kormányt, hogy ne álljon itt meg és egységesítse a teljes vagyonnyilatkozati rendszert, hogy a több tízezer érintett, köztük önkormányzati képviselők, polgármesterek, illetve hozzátartozóik is digitálisan tegyenek nyilatkozatot, ezzel megkönnyítve a nyilatkozatok rendszeres ellenőrzését.
Az új vagyonnyilatkozatok itt lesznek elérhetőek: https://vagyonnyilatkozat-pub.parlament.hu

30/09/2026

Összefonódik a köz- és a magánellátás az orvosok szerint ma Magyarországon

A K-Monitor és a MOK kérdőívét kitöltő orvosok 68 százaléka találkozott már olyan helyzettel, amikor egy kórházi osztályon párhuzamosan zajlott köz- és magánellátás úgy, hogy a kettő nem volt világosan elválasztva. Rendszeres esetekről 22 százalékuk számolt be.

39 százalékuk szerint előfordul, hogy a közszféra erőforrásait magáncélra használják.

Az orvosok többsége ugyanakkor nem önmagában a magánellátást tartja problémának. Azt a közkeletű vélekedést, hogy a magánellátás szakmailag jobb minőséget nyújt az államinál, mindössze 14 százalékuk osztja.

A gazdasági érdekek gyógyításban betöltött egyre nagyobb szerepét viszont csak 23 százalék tartja elfogadhatónak.

Ha még nem olvastad, a kutatás részletes eredményei a K-Monitor blogján olvashatók, link az első kommentben!

29/09/2026

Visszaszorult a hálapénz, de a protekció maradt az egészségügyben

A hálapénz jelentősen visszaszorult, az informális kapcsolatok azonban továbbra is fontos szerepet játszanak az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben, derül ki a K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara közel 2000 orvos bevonásával készült kutatásából.

Az orvosok 73 százaléka szerint gyakori, hogy ismerősök és rokonok soron kívüli ellátást kapnak, 70 százalékuk pedig gyakori jelenségnek tartja a kapcsolati előnyöket az orvosválasztásban. Mindössze 3 százalék gondolja úgy, hogy ma kizárólag a formális szabályok szerint lehet hozzájutni a jó ellátáshoz.

A kutatásban a köz- és magánellátás összefonódását, a beszerzések átláthatóságát és a visszaélés bejelentésének lehetőségeit is vizsgáltuk.

A kutatás részletes eredményei a K-Monitor blogján olvashatók, link a kommentek között 👇

MÉRNÖKI PONTOSSÁGGAL: ÍGY LETT A KULTURÁLIS TÁMOGATÁSOKBÓL SZÁZMILLIÓS KAMPÁNYKERET 28/09/2026

Idén tavasszal a K-Monitor mutatta be, hogy a Hankó Balázs vezette Nemzeti Kulturális Alap támogatásai sajátos logikát követnek - a "kultúrára" kiutalt pénzek különös módon a választókerületekhez igazódtak és kerületenként éppen 100 millió forintot t***ek ki.

A államháztartásból kiáramló pénzek röppályáját blogunkon tudjátok bogarászni.

MÉRNÖKI PONTOSSÁGGAL: ÍGY LETT A KULTURÁLIS TÁMOGATÁSOKBÓL SZÁZMILLIÓS KAMPÁNYKERET Sok szó esett már arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hogyan és milyen feltételekkel juttatott olykor irdatlan mennyiségű közpénzt az Orbán-kormány számára kedves művészeknek és intézményeknek. Most a nagyon is vitatott kiemelt kollégiumi támogatások egy további, kamp....

Szeretnéd, hogy a(z) szervezet elsőként szerepeljen a(z) Nonprofit Szervezet kategóriában (Budapest)?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Jósika Utca 25
Budapest
1077

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni K-Monitor új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Feliratkozás

Azonnal értesítünk, ha bármi történik Budapest városában.