Smaragd Angyal

A Zene Világnapját 1975 óta ünnepeljük hivatalosan. De vajon mikortól van zene?

Mivel a zene hangokból áll, már akkor is létezett, mikor ember még nem, mert nem csupán a madárfütty számít zenének, hanem az ágreccsenés és az esőcsepp koppanása is, mivel a zene legősibb elemét, a ritmust adják meg.

A zene kialakulását a beszéd kialakulása is befolyásolta, hiszen bizonyos népeknél még ma is előfordul, hogy azonos szavaknak más-más a jelentésük a kiejtés hangmagasságától függően. Ez már önmagában dallamot hoz létre.

A kezdetleges dallamok nagyon hasonlíthattak a mai egyszerű, úgynevezett gyermekdalokhoz, melyek leginkább szájról-szájra terjedhettek, ezért vélhetően nagyon régóta őrzik eredeti formájukat, mint például a Süss fel Nap kezdetű énekünk.

Minden dallamnak van egy sajátos hangulata. Amikor zenét hallunk, lehet, hogy nem értjük a szövegét, mégis szépnek, szomorúnak vagy éppen energikusnak tartjuk, pusztán a dallama, ritmusa alapján. Az altatókat azonnal felismerjük, s magunk is pillanatok alatt tudunk nyugtató dallamot dúdolni, ha a szükség úgy hozza.

Mivel a zene hangulatot hoz létre, érdemes megválogatni, milyen zenét hallgatunk. Sőt! Néha érdemes csendben lenni.

Maga Yehudi Menuhin, aki a világnap kezdeményezője volt, hívta fel a figyelmet a csend fontosságára. Sokszor a zenét arra használják, hogy elnyomják vele a kellemetlen zajokat (pl. áruházakban, éttermekben), holott csendre lenne szükség. „Adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez” – javasolta.

A világszintű csendet nem biztos, hogy elérjük, de magunknak megteremthetjük, és akkor meghallunk olyan hangokat is, amiket talán már régen elfelejtettünk: egy kisbaba szuszogását, macskadorombolást, idősek sóhaját, gyermekek kacaját, kagylóban a „tengert”, a légzésünk ritmusát vagy a társunk szívdobogását. 🥰

Neked mi a kedvenc dallamod? 😊