Sivananda
Sivananda, Magántanár/tanár, Dunakeszi elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.
📿 6000 éves gyakorlatokkal emlékeztetlek
arra, aki Valójában vagy az Ébredésed Útján.
🌏7 év tapasztalat: 200+ egyéni folyamat
🕌 Mentorálás: https://linktr.ee/sivanandaawakening
14/06/2026
Felkerült a youtube csatornámra a második mély interjú is, most Petivel, akit 2 évig támogathattam az önismereti útján. Elmeséli, milyen felismerései lettek, milyen új tapasztalásokat szerzett, hogyan fejlődött emberként és milyen volt bekapcsolódni a spiritualitás világába. Egy mély sok hullámvölgyet megjáró folyamat volt ez is, melyek szép Kincseket hoztak a felszínre...
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe.🙏
Csodás napot,
Sivananda
A Tudatosság Útján - Interjú Szatmári Péterrel, Szatmártree tulajdonosa, kertépítő szakember Ebben az interjúban Szatmári Pétert, volt vendégemet kérdezem az át...
13/06/2026
Amikor felébredsz, egy új nap virrad.
S újra kezdhetsz mindent.
Sosem késő megállni,
s azt mondani, hogy vége - változtatok.
S aztán persze,
amikor az új nap közepette
visszakóricál a régi én,
a régi működés,
a megszokott minta….
akkor ébernek kell lenned.
Mert ámbár az elhatározás fontos,
sőt, nélkülözhetetlen,
az az én meghaladása,
aki rossz lakótárs,
nem könnyű.
Sokan azt gondolják,
az önmeghaladás valami bonyolult folyamat.
S valóban, sok színtéren történnek az események,
megérteni nem könnyű,
mégis, csupán azt kell eldöntenünk,
s aztán ébernek lenni rá,
hogy feladjuk az ént,
azért, hogy megismerjük
a Transzcendes valóságot,
a Valódi Lényünket.
Az elme koncepcióival szemben,
ez nem arról szól, hogy nem állunk ki magunkért,
vagy feladjuk a céljainkat, vágyainkat.
Sokkal inkább arról,
hogy a személyes én függőségeit felszámoljuk.
A ragaszkodást a múlthoz,
a sérelmekhez,
az önképhez,
az identitáshoz,
az “én ilyen vagyok”-hoz.
S ha eme folyamat zajlik,
felismerhetjük, hogy ezidáig ebben biztonságra leltünk,
azért ragaszkodunk hozzá.
Ilyennek ismerjük magunkat.
Ezt szoktuk meg.
Azt, hogy dühöngünk feleslegesen,
vagy épp mindig elfojtuk az indulatot.
Hogy szenvedünk, hogy szomorúak vagyunk.
Hogy megvannak azok a bizonyos történetek,
melyeket ott valahol hátul görgetünk magunkban;
magunkról, másokról, a világról.
S eközben elfelejtünk felelősséget vállalni.
Ezek azok a történetek, melyek a leginkább
hátráltatják a felszabadulást.
Mert újra és újra elővesszük,
S ha még fáj is, ha szenvedünk is tőle,
egy részünk, akár észrevesszük, akár nem;
kielégül,
mert életünk történései
visszaigazolják a történetünket.
Ekkor azt érezzük tudatalatt,
hogy igen, jól hiszem, jól gondolom a dolgokat.
Valóban ilyen vagyok, valóban ilyen a világ.
Ezt már jól ismerem.
Komfortos.
S eközben láthatatlan módon görgetjük
mintázatainkon életünk napjait.
Melyek egykor, még ha ma távolinak is tűnnek;
a végéhez fognak közeledni.
S akkor az a sok felesleges dolog,
aggódás, megfelelés, önostorozás,
hárítás, hibáztatás,
másokra való figyelés - önmagunk helyett,
az a sok felesleges dráma,
a meg nem élt vágyak,
és az eljátszott lehetőségek egyszerre fognak
picinynek és óriasinak látszódni.
Most, hogy az átszellemülés közeledik,
hirtelen mintha tisztán kirajzolódna;
mi volt lényeges és lényegtelen…
Szóval…
reggel, amikor felébredsz,
még megvan a lehetőséged.
De minden egyes ébredéssel
a lehetőségek fogynak.
Ezért, ami igazán lényeges,
azt ne hagyd veszni,
ami szívedhez szól,
azért mozdulj bármi áron.
S ha az én nem tetszik.
Akkor szeresd.
Mert végül csak a szeretetben
lesz képes feloldódni.
Hisz amíg a szeretet egyesít,
az utálat kettőséget teremt.
A teljességedhez pedig te kellesz.
Mindenestül.
S akkor…
…akkor majd feloldódik az,
amitől most úgy szenvedsz.
A ködből, tiszta kép.
Az éjjelből, nappal.
A sötétből, fény lesz.
Szépen lassan.
Ekkor hallani fogod az élet dallamát,
látni fogod a játékát,
és megélni a hullámát.
Csak ne add fel.
Ma még ne.
Namaste,
Sivananda
05/06/2026
Van valami szép abban, amikor emberek néhány napra elvonulnak a világtól azért, hogy mélyebbre merüljenek önmagukban. A mai világban az "elvonulás", mint fogalom, kezd egyre jobban elterjedni - mily fura, az elvonulás alatt, olyasmiket gyakorlunk, amik a régi néhány ezer évvel ezelőtt élő embernek teljesen természetes volt.
Persze, elvonulás és elvonulás között ég és föld lehet a különbség, mégis, valahol minden elvonulás arról szól, hogy kivesszük magunkat a megszokott környezetből, élethelyzetből, azért, hogy egy újban önmagunk újabb, mélyebb, valódibb részeit ismerhessük meg.
Ma beszélgettem valakivel. Kérdezte, mivel teltek az előző heteim, és hát meséltem neki az elvonulásról. Mire ő azt mondta, hogy: Hát, ez neki sima lenne.
Természetesen jót kacagtunk rajta és közben inspirált arra, hogy az utóbbi idők tartalomgyártási szünetje után, újra írjak valamiről. Merthogy inspirációm, megosztani valóm bőven van, ugyanakkor a hely, ahol ez történik, egyre távolabb és távolabb kerül tőlem. Na nem mintha bármikor is közel éreztem volna magamhoz a social média világát, csupán játszottam vele, használtam, hiszen van egy célom. De őszintén, túl sok itt a badarság, a remek és mély tartalmak mellett, melyek olyan információk terjedését segítik elő, amit nem tartok emelőnek.
Szóval a mai beszélgetés elindította bennem azt a gondolatmenetet, miszerint, gyakran óriási különbség van a valóság és aközött, amit gondolunk róla. S olyannyira félünk a mélyebb valóság felfedezésétől, s attól, hogy azzal egyetemben el kell engednünk valamit, ami most oly biztonságot ad, hogy inkább kigondoljuk a valóságot, mintsem fefedezzük azt.
Azt hisszük, tudjuk, kik vagyunk. Ám a valóságban csak gondoljuk, hisszük. Pontosan ezért vagyunk bizonytalanok, mert nem ismerjük magunkat és az életet. Felhozakodunk a hidelmeinkkel a spiritualitás vagy épp a tudomány kapcsán, másokra hivatkozunk, ezzel próbálva alátámasztani véleményünket, ám egy adott helyzetben, amikor egy szempárból egy tiszta lélek tekint ránk vissza, megrezzenünk és elbizonytalandunk. Mert rámutat, mennyire fogalmunk sincs arról, kik vagyunk és mi ez az egész, amit úgy hívunk: élet.
Ezért is mondtam az elvonulás végén a résztvevőknek, hogy mint mindig, most is, mérhetetlenül büszke vagyok rájuk, és nagyra becsülöm azt, hogy a mai világban, ahol mindent ingyen, gyorsan, instant és a lehető legrövidebb úton, a lehető legkisebb áldozattal szeretnénk megszerezni - ők eljöttek, s ha csak pár napra is, de feladták a mindennapok taposó malmát, és elköteleződtek a mély, belső önmunka mellett. Ahol nem könyvek, videók, és már halott vagy épp sosem látott Mesterek tanításait tesszük magunkévá, hanem engedjük, hogy az éles helyzetekben feltáruljon az, amit az intellektus bizony porként fed el.
Azt látni, hogy akik évek óta a környzetemben vannak, tanulnak tőlem, általam, a többiek által és maguk által, évről-évre fejlődnek, őszintébbek, igazabbak, önazonosabbak..az felemelő.
Maga a műfaj, mint Elvonulás tartás, egy nagy szerelem számomra. A mauna csendjében megjelenő nehézségek, fájdalmak, régen elfeledett vagy éppen meg sem látott történetek megjelenése, felismerése, majd transzformációja és integrációja, a felszabadulás ösvényének egy igazán intim és meghitt megélése, melynek a tanújának és tartójának lenni Áldott pozíció.
Mint általában, úgy most is, a vissza integrálódáshoz idő kell.
Ám lassacskán kipihenem magam. S az, hogy most már "folyik a tinta kezem közül", bizony azt mutatja, ha komótosan is, de hamarosan újra aktívan megosztom mindazt, amit tanultam s tanulok.
Önmagamról,
az emberről,
a spiritualitásról,
az ébredésről,
az életről,
szentségről
és profánról.
Arról, hogyan lehet a hétköznapi külcsín mögött meglátni azt a hihetetlenül nagy mélységgel rendelkező esszenciát,
melyet mindannyian keresünk,
s melytől azt várjuk,
hogy betöltse életünket.
Addig is,
Éber gyakorlást,
érzékenyülést,
jókedvet és sok boldogságot
kívánok Neked,
Kedves Olvasóm!
Namaste,
Sivananda
A következő elvonulás augusztus 13-16 között lesz.
01/06/2026
Tegnap véget ért a Tavaszi "Időtlen Most" Elvonulás... Megannyi emlék és pillanat, mely magában hordozta a szellemi út örömét és bánatát, nehézségét és felszabadulását.
Boldog és hálás vagyok, amiért 10 lény odaadta magát a folyamatnak és belevetette önnön lényét a megszabadulás folyójába.
A folyamat mély és megható volt számomra. Hiszen az elvonulás a legmélyebb lehetőséget adja, hogy rövid ideig, mégis nagyon erre fókuszálva tudjunk Önmagunk mélységével foglalkozni.
A napi 5-6 óra formális gyakorlás, a sétáló és ülőmeditációk, az ezen kívüli figyelem gyakorlása és egyéni meditációk, a Völgy Csendje, a mindennapos Mauna - Szent Csend, és természetesen a tiszta ételek, mind-mind a folyamat támogatói voltak és fontos részét képezték...
Sok felszínre kerülő elakadás, és megannyi meghaladás, rálátás, tisztulás, érés történt....Közelebb kerülés valamihez, ami tiszta, érintetlen, üdvös.
Belekóstolás az Időtlenség állapotába.
Nagyon szerettem....
Szép volt...
Legközelebb találkozunk Augusztus 13-16 között.🙏
Namaste,
Sivananda
Utolsó 2db szabad hely maradt. Részletek és Jelentkezés kommentben lévő linken.
Ha hív a könnyedség, a terheid lerakása, a felszabadulás, a természetben töltött idő és a meditáció és egyéb pránajáma gyakorlatok által elérhető tisztaság, boldogság, akkor várlak szeretettel:)
A ma reggeli közös gyakorlás előtt az együttérzés témájával foglalkoztunk, kitérve arra, hogy gyakran nem az együttérzés jelenik meg bennünk, hanem az, amit Echart Tolle a fájdalomtestnek hív. A szenvedés aktiválódik.
Az eközött lévő különbségtétel egy komoly feladat az önismereti úton szerintem. A teljes 10 perces videót megtaláloda kommenteknél.
Namaste,
Sivananda
15/05/2026
Ha valóban egy jó segítő szakember, tanító akarsz lenni, meg kell tanulnod eszméletlenül boldognak lenni. A boldogság és a rengeteg energia nagyon fontos, hiszen ebből adsz az embereknek.
Ez azt jelenti, hogy egy segítőnek a megmentő negatív aspektusa helyett, önmagát kell első helyre tennie, hiszen ő maga a kulcs. Az embereket a szenvedés útjából kifelé támogatni borzasztóan nehéz. Nagyon sok energia és türelem kell hozzá. Ha pedig a segítő is szenvedésben van, ez még nehezebbé válik.
Tehát először már az előrelépés, ha egy picit énközpontú módon, de megtörténik az, hogy a saját jól léted és szakmai minőséged miatt, magadat előtérbe helyezed. Ez sem teljesen énközpontú, hiszen az embereknek is ez a jó, számukra is így tudsz többet adni.
Majd csak később szépen lassan jön el az, (ha eljön), amikor valóban a lényekért élünk, és az életünk róluk szól. Ebben van egy pozitív önfeláldozás. Ekkor már nem azért adod meg magadnak az időt, mert magadra fókuszálsz csupán, hanem azért mert szintisztán tudod, hogy ezt mások miatt meg kell tenned.
Azért hogy szolgálhass magas minőségben.
Azt tapasztalom, hogy aki már az elején nagyon abban van, hogy ő “szintisztán mások miatt csinálja”, az inkább fakad egy egoisztikus okból, sem mint az egó oldódásának az eredményéből.
Hiszen ne felejtsük el, mások segítéséből rengeteg energiát lehet nyerni, az egó pedig magasztos történeteket, azonosulásokat tud belole kreálni. Ezt láthatjuk is. Sőt, mi magunk segítők is végig mentünk/megyünk vagy fogunk menni rajta.
Egy segítő borzasztóan ki tud égni. Amikor olyan történeteket hallunk, hogy a több évtizede jelen lévő segítőben már semmi lelkesedés nincs, unott, vagy egyenesen fapofával végzi a munkáját, az ékes példája annak, amikor valaki elfogy a hivatásában és nem képes megújulni.
Az elején ez az egész izgi.
Aztán rutinná tud válni akár.
Az elején ott van az emberben, hogy megváltja a világot.
Aztán rájön, hogy az embereknek egy rétege sosem fogja meghaladni magát valószínüleg, és általánosságban véve is lassú egy folyamat az önmeghaladás. Persze mindig vannak gyorsan fejlődő, gyorsan haladó egyének, de általánosságban nem ez jellemző.
És ha nem vagyunk képesek megújulni, vissza-vissza térni az esszenciához, a lények segítésének a szeretetéhez, önmagunk szeretetéhez, mely az egész alapja, akkor könnyedén belefásul az ember.
Ezt érdemes elkerülni azt gondolom. Ebben nagy segítség, ha van támogatónk az Úton. Egy segítőnek szerintem rendkívül fontos hogy legyen kinek ő teregeti ki a nehézségét, ki őt támogatja és ki őt figyeli meg kívülről és jelez vissza. Mondhatni egy szupervizor, coach, tanító, Mester, kinek mi.
Ez fontos szerintem…
Ha segítő vagy, és szeretnél feltöltődni, visszatérni az esszenciádhoz, várlak szeretettel a május 28-31 között lévő 4 napos elvonulásra. Részletek kommentben.🙏🐦🔥
Ölelés,
Sivananda
14/05/2026
Miért nem kerülsz közelebb az Ébredéshez? Amikor az ember elkezd spiritualitással foglalkozni, akkor viszonylag gyorsan végbemegy valami, amit sokan “változásnak” hívnak. A gondolkodás megváltozik, a korábbi nézeteket lecseréli és újakat alakít ki. “Ebben ebben hittem, de megváltoztam, s most másban hiszek.”
Ám eközben valami még mindig érintetlen. Valami még mindig ismeretlen. Létrejön egy új identitás, de a szenvedés nem szűnik meg. Mert ez nem változás, csupán gondolatiság lecserélése. E kettőt nem szabad összetéveszteni. Az egyik képes meglenni a másik nélkül. A gondolatiság megváltozhat, de lényegiségünkben ugyanolyanok maradhatunk, ugyanúgy cselekedhetünk és érezhetünk adott helyzetekben, mint korábban. Azonban ha változunk, természetesen módon a gondolatiság is változik. Ha megnézzük a szenvedés jelenségét, akkor azt látjuk, hogy uralja az emberi életet. Eddigi tapasztalataim alapján több szegmensre vagyunk oszthatóak e téren:
1., Aki fel sem ismeri, hogy szenved (emberiség legnagyobb része)
2., Aki felismerte, hogy szenved, de nem változtat érdemben
3., Aki felismerte, hogy szenved, és látszólag tesz a változásért, de valójában a karma világában marad, és a szenvedés gyökerével nem foglalkozik
4., Aki felismerte, hogy szenved, és Úton járóvá válik, elindul a karma világából a Dharma világába
5., Aki felismerte, hogy szenved, és a Dharma útján szenvedése egy részét fel is oldotta már
6., Aki közel kerül a Teljességhez, és/vagy abban is képes időzni, de még nem ébredt Öntudatra - a szenvedést már csak nyomokban tartalmazza, nagyon ritkán jelenik meg.
7., Aki eléri a Teljesség állapotát, nem szenved, de még nem ébredt öntudatra (Állítólag létezik, még sosem találkoztam ilyen Lénnyel)
8., Buddha - az Öntudatra ébredt lény - nem szenved, boldogságban időzik
S mi a szenvedés? Lebutítva mondhatnánk, hogy minden, ami a boldogsághoz képest “negatív” érzelmi állapot: szégyen, bűntudat, kish*tűség, gőg, féltékenység, harag, félelem, bánat, fásultság stb.
Félreértés ne essék. Ezek teljesen normális, emberi élettel járó érzelmi állapotok. De mind azt mutatják, hogy szenvedésben vagyunk. Csak annyira ebben él az ember, hogy fel sem tűnik, hogy az ideje nagy részében szenved. Ezeket egyébként nem negatív érzelmi állapotnak hívom, hanem összeszűkítőnek, mert ha megfigyeled, kisebbnek, kevesebbnek érzed magad tőle, beszűkül a tudat.
Szokták mondani, hogy az elvárások és az ellenállások a szenvedés okozói. S való igaz, szenvedéssel teli állapotot szülnek. Ám a valóságban nem csak önmagában egy-egy érzelmi állapot mutatja meg, hogy szenvedünk vagy sem, hanem a hozzá kötődő viszonyunk. Ellenállok a fájdalomnak? Ellenállok a bennem lévő sötét oldalnak? Elvárom, hogy szeressen mások? Elvárom, hogy támogassanak engem?
Azért szoktak sokan az elvárás és ellenállás párosáról beszélni a szenvedés kapcsán, mert valóban megfojta az szabad megélést. Nincs az érzelmekkel semmi baj. A probléma az, amikor beleragadunk, amikor ragaszkodunk. Ragaszkodunk a kellemes és kellemetlen érzetekhez egyaránt.
Ámbár az egó egyik működése alapján a kellemes érzetekre vágyunk, a kellemetlen elől menekülünk. Emellett azonban megfér az is, hogy a szenvedéshez ragaszkodunk a berögződéseink alapján, így a kellemetlen érzetektől egyszerre menekülünk, s egyszerre vissza vissza térünk, ha ezekben érezzük magunkat biztonságban. Ez egy elég tudathasadásos állapot, ha belegondolunk. Honnan tudhatod, hogy szabadon éled meg az érzelmeidet? Nem szenvedsz. Mert átmennek rajtad. Megéled és eltűnik. Azért töltünk rengeteg időt adott érzelmi állapotokban, mert ellenállunk nekik, így begyökerezzük magunkba. Nem engedjük át, ragaszkodunk hozzájuk. Általában tudatalatt.
Az érzelmek szabad megéléséről eszembe jut talán egy Zen mester története…
A Mester ül a tanítványaival és ebédel. Egyszercsak hírt hoznak neki, melyben az áll, hogy a felesége meghalt. A Mester elolvassa és hangos zokogásban tör ki. Egy kivétellel, az összes tanítvány meglepődik és sugdolózni kezdenek: “Hogy hogy sír ezen? Lehet, nem is megvilágosodott?” Felállnak, hogy otthagyják a Mestert, mire a legközelebbi tanítványa, aki ott marad mellette, azt mondja:
- Mennyi éve vagytok itt a Mesterrel, és még mindig semmit nem tudtok a Megvilágosodásról..
Ha hív az ébredés, szeretettel várlak jövő hét pénteken a közös élő gyakorlásra. Esemény kommentben.
Namaste,
Sivananda
12/05/2026
A spirituális út nehézsége abban rejlik, hogy nem tudod előre, mi fog történni. Nincs egy kész útmutató, ami alapján fel tudnál készülni. Még akkor is, ha Tradicionális háttérrel rendelkező Mesterek annak a tudásnak a birtokában vannak, ahol igenis rendszerszintűen látják az ébredés folyamatát, így el tudnak téged helyezni ebben a rendszerben, és látszik, mi a következő lépés. Számukra, de nem számodra.
És közben pedig bármikor történhet bármi.
Mivel a fejlődése hajnalán az ember úgy működik, hogy mindent meg akar érteni, mindent tudni akar előre, így egy jó tanító biztosan nem mond többet annál, ami szükséges.
Ezt a kóros, szenvedést okozó működést meg kell haladnia a gyakorlónak ahhoz, hogy meghaladja a saját korlátait, a szenvedését és nagyobb fokú biztonságba tudjon megérkezni.
Amíg a gyakorló mindent tudni és érteni szeretne, addig nem képes magasabb szintű tudás befogadására és annak érzékelésére. De az ember szinte minig így működik…
Ezért nehéz az Út, mert egy annyira beágyazott, betokosodott, elmés működést kell meghaladnia a lénynek, ami vele van, amióta felnőtt.
Mert igen…
a gyerek még nem ilyen volt.
Gyerekként még spontán módon léteztünk.
De ezt a felnövekvés és az ezzel járó hatások kiölik az emberből.
Így a szenvedés meghaladása voltaképpen azt követeli meg, hogy minden ilyen magunkra rakott réteget lefejtsünk.
Ehhez időre van szükség.
Ehhez alázatra van szükség.
Ehhez türelemre van szükség.
Ehhez kitartásra van szükség.
Ehhez tanítóra van szükség,
különben az egó megvezet.
S arra, hogy azt tudjuk mondani:
Eleget szenvedtem már, többet nem akarok…
- Mi az Út? - kérdezi a nyitott ember.
Az érdekesség az, hogy amikor az ember eléggé erősen szenved, kinyílik gyakran. Mint amikor akkora a nyomás egy dión, hogy megtörik.
Bejut a fény.
S a nyílás új impulzusok,
új lehetőségekre nyitja ki a kaput.
Szeretem, amikor valaki nyitott.
Amikor képes feladni önmagát, hogy megismerje önmagát.
Amikor már szeretne túl lépni azokon, amiket olvasott.
Amikor ki meri mondani: Hú, ebben béna vagyok, de szeretnék fejlődni.
Mert ez az állandó védekezés, borzasztó.
Sajnos megöli az embert.
Megöli a társadalmat.
Elzár egymástól.
Elzár önmagunktól.
Elzár a szerelemtől.
Elzár az őszinteségtől.
Elzár a fenomenális szextől.
Elzár a spiritualitás szentségétől.
Elzár a valóságtól,
elzár az élettől.
Ezért úgy szeretem, mikor valaki úgy érkezik hozzám,
hogy kész mindent megtenni a közös sikerért.
Ez egy olyan szép, nyitott, gyermeki állapot.
Ebben igazán jó magokat ültetni.
Áldás…
Szóval....
Ha magadra ismertél…
https://www.sivanandaawakening.com
Ölelés,
Sivananda
11/05/2026
Hogyan alakul át egy akadémikus elme világlátása egy önismereti spirituális folyamatban? Hogyan kezd el valaki energiát és energetikai szerveket érzékelni? Megannyi mélypont és magasság. Szenvedés és boldogság. Elakadás és Önmeghaladás.
Elkészült az első mélyinterjúm egy volt vendégemmel, Demeter Nórával. Egy hosszú folyamatunk volt. Az interjú során beszélgetünk arról, hogy milyen kihívásokkal érkezett hozzám, milyen kihívásokkal találkozott a folyamat közben, miben találta másnak ezt a folyamatot a korábbi folyamataitól, és milyen tudatossági változáson esett át.
Nagyon izgalmas közel másfél óra volt ez, ami komoly önismereti tanulságokkal járt. Szép volt visszatekinteni, örültem, hogy tér adatik arra, hogy valaki megoszthassa ily módon a saját változását, ami több, mint 2 év napi szintű elkötelezett gyakorlást foglalt magába. Szó esik a gyászról, és a változókor jelenségeiről. Hogyan alakul át egy akadémikus elme világlátása egy önismereti spirituális folyamatban? Hogyan kezd el valaki energiát és energetikai szerveket érzékelni? Megannyi mélypont és magasság. Szenvedés és boldogság. Elakadás és Önmeghaladás. Pont úgy, ahogyan a valódi fejlődés kinéz.
Több folyamat is véget ért az utóbbi időben, ezért most felszabadult 2 db szabad hely egyéni folyamatra hozzám.
A weboldalan tudsz részletekről olvasni, illetve jelentkezni.
Link a kommentek között.
Hamarosan pedig érkezem újabb interjúval, újabb átalakulással.
Hálás vagyok, hogy ez lehet a hivatásom, és ilyen csodálatos, elhivatott Lényeket támoghatok az életükben...
Namaste🙏
https://youtu.be/YCkvKM7GSPo?si=lcK5oqAUB58N_hN4
A Tudatosság útján - Interjú Demeter Nórával, PhD, egyetemi oktató, nudge specialist - Sivananda Ebben az interjúban Demeter Nórát, volt vendégemet kérdezem az átalakulásáról, a tapasztalatairól, s hogy hogyan tett lépéseket a szenvedésből a boldogság fe...
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
Weboldal
Cím
2120